4. fejezet

*~ Sophie ~* 

Reggel Cat énekére ébredtem, ami a fürdőből szűrődött ki.  Lassan én is kimásztam az ágyból és összeszedtem a cuccom. Bekopogtam és Cat ragyogó arccal nyitott ajtót.

- Jó reggelt! – mosolygott.

- Most vagy azért keltél korán, mert izgulsz, hogy Párizsban vagyunk vagy a szívtipród korareggeli üzenetekkel bombáz…

- Nincs meg neki a számom…

- Akkor Párizs – bólintottam és bementem a fürdőbe.

- De az igaz, hogy kaptam üzit twitteren – kiáltott vissza.

- Helyes!

Mivel jó idő volt, ezért fehér sortot vettem fel egy neon sárga ujjatlannal, amin a „sunshine makes me high” felírat díszelgett. Egy napocskás nyakláncot és pár fonott karkötőt kiegészítőként, a hajamat pedig a jobb oldalt lazán befontam. Asszem ez megfelel Cat szerelése mellé, mely szintén fehér sort egy sötétkék rövid ujjúval és egy piros-fehér kocás inggel és az elhagyhatatlan karkötőkkel és gyűrűkkel.

- Mi a napi terv kapitány? – kérdeztem a fürdőből kilépve.

- Városnézés este pedig bulizunk kicsit a Latin negyedben – kezdett el táncikálni.

- Benne vagyok!

- Még szép – nevetett Cat – Akkor indulhatunk?

- Ahham – bólintottam, felkaptam a táskám az ágyról és elindultam Cat után. Sétálva indultunk el, mert Cat szerint közel lakunk a Notre Dame-hoz szóval nincs értelme taxit hívni. Út közben viszont megálltunk egy helyes kis utcai kávézóban és megreggeliztünk. A Notre Dame-nál rengeteg turista volt, így szinte minden képembe belesétált valaki, de kitartó voltam és mindenről van használható képem is. Elképesztően gyönyörű templom. A magas tornyok, színes ablakok és az ilyesztő vízköpőkről eszembe jut a Notre Dame-i toronyőr meséje is. Lassan de bizosan a templom belsejébe is bejutottunk.

- Ezt nézd! – mútatott egy kis táblára Cat.

- Nézem, de ez franciául van nem értem…

- Nyugi – legyintett – azt írja, hogy az eredeti templom építése 157 évig tartott… Ez rengeteg…

- Mi az, hogy az eredeti?

- Hát a francia polgárháborúban porig rombolták, de az eredeti tervek alapján újjá építették. És 6000 hívőt képes befogadni…

- Wow…

- Ja, jó kis partit lehetne rendezni.

- De hülye vagy… - nevettem. Miután megcsodáltuk belülről is a templomot elindultunk a Louvre-hoz. Mikor visszatértünk a szárazföldre – a templom egy szigeten van a Szajna folyóban – a Szajna partján folytattunk egy ideig a sétánkat, ami tele volt utcai árusokkal. Majd metróra szálltunk és elzötyögtünk a Louvre-ig.

- De jól néz ki az a háromszög – csodáltam már messziről az üveg építményt a múzeum előtt.

- Az egy gúla te… - nevetett barátnőm – de ha jobban tetszik, akkor piramis.

- Jól van na…

- Gyönyörű ez az épület… tudtad, hogy ezt királyi kastélynak szánták?

- A piramist? – néztem rá direkt értetlen fejjel – Elég gyér… Mindenki belát…

- Nem! A mögötte lévőt… - mutatott a múzeumra és éreztem a hangján, hogy kiakadt.

- Jól van nyugi vicceltem – nevettem el magam – ennyire hülye nem vagyok…

- Basszus komolyan bekajáltam… - mondta és a fejét ingatta, majd elnevette magát.

- Na és mennyi egy jegy? Bemegyünk megnézni a kiállítást?

- Öhm… 11 euro… És tudod, hogy nem tudok sokáig képeket nézegetni, de szívesen megnézném a Mona Lisa-t… Bár nem tudom mivel jobb élőben, mint a neten, ha úgysem mehetek közel… - döntötte el a fejét gondolkodón.

- Figyelj, egyszer vagyunk itt menjünk be…

- Rendben!

 Háááát ez hosszú volt… Vagy fél órát álltunk sorban befele és bent rengeteg képet néztünk meg, amivel elment vagy két óra. A világtörténelem minden korszakába bepillantást nyertünk. Mikor kijöttünk teli volt a fejem festők nevével, kép címekkel és korszakokkal.

- Oké pihenés kép ebédeljünk meg. Mit szólsz? – ajánlotta fel barátnőm.

- Benne vagyok!

Egy eldugott kis étteremben kajáltunk, ahol meglepően jó áron és meglepően jó kaja volt.

-És most? - kérdeztem.

- Most vásárlunk – húzta mosolyra a száját.

- Champs-Élisées?

- Champs-Élisées – bólintott – 8 kilométeres sugárút elképesztő palotákkal, a legismertebb márkákkal és butikokkal… Nem mellesleg az Arc de Thriompe azaz a Diadalív is itt található…

- NYOLC KILOMÉTER??? És azt te végig akarod sétálni?? – esett le az állam.

- Neeeem… Nyugi azért majd buszozunk is – nyugtatott meg Cat.

- Csak azért… Mert ha azt lesétáljuk, engem hordágyon viszel haza… - mondtam mire elnevette magát, majd belém karolt. Nem tudom mennyi ideig vásároltunk meg nézelődtünk, de leszakad a lábam. Cat, hívott egy taxit, hogy hazavigyük a pár csomagot, hogy ne cipeljük végig az Eiffel tornyon. Amint kiraktuk a cuccokat indultunk is tovább.

A taxiból kiszállva Cat sikoltozva kezdett ugrálni, meg ölelgetni engem. Nem sok mindennek örül ennyire.

- El sem hiszem, hogy itt vagyunk!!! Itt az Eiffel toroooooony! Meg akarom érinteni az egyik sarkát. – nézett rám komoly arccal.

- Most szívatsz?

- Nem komolyan…

- Hát felőlem… - vontam meg a vállam mire újra sikoltott egyet, belém karol és elindultunk a torony felé. Egy csodálatos parkocskán át vezetett az utunk.

- Figyu előbb menjünk fel utána ráérünk fotózkodni a sarokkal oki? – kértem Catet, a méretes sor láttára.

- Rendben! – állt be a sor végére - Az 1889-es párizsi világkiállításra készült, 300 méter magas építmény, amely Gustave Eiffel remekműve, ma is a francia főváros szimbóluma…

- Jól van te kézikönyv – veregettem meg a vállát - Mennyi ideig magoltad? – kérdeztem vigyorogva.

- Pontosan annyi ideig míg te bevágtad London busz és metró hálózatát… - mondta, majd kinyújtotta a nyelvét. Egy ideig farkas szemet néztünk, majd egyszerre röhögtük el magunkat.

- Jól van egyikünk se normális… - mondtam a könnyeim törlése közben.

- Ezért illünk olyan jól össze – kacsintott Cat.

Vagy egy órán át álltunk sorban, mire elértünk a liftig. Közben Cat elhitette az árusokkal akik nyaggatták a sorban állókat, hogy ő francia és ezért nem kér semmit. A kiejtése alapján én is bekajálnám plusz hozzá a színész tehetségével sima ügy volt. Ja, én meg a néma tesója… Komolyan ez hogy jutott eszébe? És miután ott röhögtem mellette az árusok meg miért vették be?? Na mindegy is. Én a liftben eléggé rosszul voltam, szóval Catet szorongattam, míg felértünk, majd nem is mertem kimenni a kilátóterasz szélére, de így is nagyon szép volt a kilátás.

- Figyelj szívem én felmennék a legtetejére, csak egy petit – mutatta a kezével a kicsit – addig megvársz itt?

- Persze menj csak! – mosolyogtam rá.

- Imádlak – nyomott egy puszit az arcomra – sietek – mondta és el is tűnt. Tényleg gyors volt. A sok emberhez képest tíz perc alatt megjárta és két pezsgős pohárral jött vissza.

- Ezt meg honnan szerezted? – kérdeztem, mire franciául kezdett el hablatyolni – Cat! Ez nekem kínai!!

- Oui? Ja jaaaaa – esett le neki – bocsi – mosolygott.

- Semmi gond! – nevettem el magam.

- Szóval azt mondtam, hogy fönt vettem egy kis pezsgőt magunknak. Jó drága volt, de egyszer pezsgőzhetek az Eiffel toronyban a legjobb barátnőmmel – kacsintott – és kár, hogy félsz, mert eszméletlen volt a kilátás! – mondta miközben átadta a pezsgőt.

- Nekem innen is eszméletlen! Ránk! – nyújtottam a poharat.

- Ránk! – mondta  - de hey, a szemembe nézz különben 7 év rossz szex!

- Azt nem szeretném – nevettem és már a szemébe nézve koccintottunk, majd belekortyoltunk. Nagyon finom volt.

- És Jake sem… - szúrta még oda Cat, a pohara mögött mosolyogva.

- Hülye! – nevettem.

- Vállalhatóan. Na gyere menjünk vár minket a Latin negyed – kezdett el táncikálni.

- De kajáljunk is előtte!

- Nyugi anyaaa… Az is tervben van.

Végre lekászálódtunk a toronyból, aminek Cat nem annyira örült én viszont annál inkább. Át sétáltunk a parkon és Cat egy jól irányzott mozdulattal már le is intett egy taxit. Cat egy hosszabb diskurzus után a sofőrrel felém fordult.

-Tud olyan helyet, ahol van ingyen wifi.

- Az tök jó – csillant fel a szemem. Tudok beszélni Jakkel ingyen…

Egy 10 perc alatt meg is érkeztünk. Cat fizetett, majd bementünk kajálni. Egy csodálatos kis teraszos helyre ültünk be és míg vártunk az ételre mindketten a telefonunkat bújtuk és üzeneteztünk valakivel. Én Jakkel beszélgettem, meg írtam Anne-nek az egész családnak címezve. Ja és írtam Christiannak twitteren – engem is bekövetett és fordítva – hogy este a Latin negyedben vagyunk. Én nagyon drukkolok nekik! Miután jól bekajáltunk még ücsörögtünk kicsit és csodáltuk a metropolisz éjszakai forgatagát. Majd a jó kis zenék hallatára kedvünk támadt táncolni, szóval útra keltünk és kerestünk egy jó kis bárt. Bementünk és leültünk a pulthoz és rendeltünk két vodka kólát, mely mindkettőnk kivásnának megfelelt. Én kólát, akartam, Cat meg alkoholosat. Félreértés ne essék, nem alkoholista, de egy picit mindig iszik, ha bulizik. Szóval így kezdtünk neki az éjszakának. Egy órája táncolhattunk, amikor szomjas lettem ezért leültünk inni, én kólát, Cat egy pohár vizet. Majd megláttam a tömegben Cat szőkehercegét. Láthatóan nagyon keresett valakit.

-Én ki megyek a mosdóba. – üvöltöttem Catnek, hogy hallja, mire bólintott. Átvágtam a tömegen és megkocogtattam Christian vállát.

- Ó Bonjour!

- Öhm… igen szia! szóval Cat ott ül, menj táncolj vele…

- Köszi! Bár kicsit pontosíthattad, volna a helyleírást… Ez vagy a 15. hely ahova bejöttem.

- De nem a 16.! Amúgy nem tudtam, hova megyünk…

- Ja oké. Azért köszi!

- Nincs mit! – kacsintottam, majd elmentem a mosdóba, mert tényleg kellett… Kifele jövet Christian haverjába, Joe-ba botlottam.

- Szia!

- Szia! – örült meg nekem.

- Mi újság? Hogy van a barátnőd?

- Jól köszi! Már jó volt újra látni.

- Figyelj, ha már itt vagy van kedved velem táncolni?

- Persze! Minimum azután, hogy összehoztad a haveromat egy normális csajjal…

- Igazából a te ballábadnak köszönhető elsősorban, aztán nekem… - nevettem.

- Milyen igaz!

Míg Joeval táncotam fél szemmel végig Catéket figyeltem. Csomót nevettek, majd kicsit komorabb lett a hangulat és és mi??? Jól látom? Ezek most csókolóznak!

- Joe! Nézd! – fordítottam oda.

- Ezzaz! Pacsit! – tartotta a kezét én meg belecsaptam – szép volt csajszi!

Majd Christián odajött és franciául magyarázott valamit Joe-nak.

- Most mi van? – kérdeztem

- Mennünk kell! – mondta Joe – Sajnálom! – mondta és elhúztak én meg ott álltam értetlenül.

- Ezekbe meg mi ütött? – kérdeztem Catet, miközben leültem mellé a bárpultra.

- Így jobb lesz…

- Mi miért mi történt? Mi van? Avasson már be valaki, mert még mindig nem tudok franciául…

- Ez egy szakítás féle volt… Vagyis nem tudom mit csinálnak azok, akik még nem is jártak… - döntötte el a fejét gondolkodón.

- De hát olyan jól elvoltatok…

- Ja jó a humora, de amúgy ég és föld vagyunk…

- De megcsókolt!!!!

- Hmmm igen… - mosolyodott el – Búcsúcsók. Nekem bejött. - vigyorodott el.

- Na mi az? Mit vigyorogsz? Ezek szerint nem vagy szomorú?

- Ajj hagyjuk már… Jó pasi, de ennyi. Majd találok én magamnak mást Liverpoolban. Most amúgy is a nyarunk a fontos, amiért dogoztunk, nem holmi pasik… Igazam van? Vaaagy igazam van?

- Hmm… - gondolkodtam el – Asszem igazad van…

- Na látod! – mondta, majd elnevettük magunkat.

Egy kicsit még sétálgattunk az esti fényekben, majd rendeltünk egy taxit és „haza”mentünk.

*~ Catherin ~* 

Reggel baromi izgatottan keltem, mivel nem elég, hogy „szivem-csücske” Párizsban vagyunk Sophie-val, hanem ma szabadítjuk rá magunkat Disneylandre. Talán ezért sem tudtam tovább aludni reggel kilencnél. De nem bántam a dolgot, gyorsan kikaptam az egyik kedvenc szerelésemet a bőröndből, és elvonultam a fürdőbe készülődni. Tekintve, hogy valószínűleg rengeteget fogunk rohangálni egész nap, ráadásul a hullámvasutak fele úgy végződik, hogy egy vízzel teli medencébe érkezel, a kedvenc farmersortom mellett döntöttem, fekete ujjatlannal és a kedvenc kék-fehér kockás ingemmel, amit még Olivertől nyúltam le pár éve. Gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam a ruháimat - az elengedhetetlen karkötőmennyiségről nem is beszélve -, és megfésülködtem. Mikor az órámra pillantottam, még csak fél tíz volt - persze, akkor tudok a leggyorsabban elkészülni, mikor a lehető legjobban ráérnék -, így gondoltam, míg Sophie fel nem ébred, zenét hallgatok az ágyamban fetrengve. Ez az elképzelés még rendben is volt, de amikor a két ágy közé lépve lehajoltam a táskámhoz, a telefnom után kutatva, elvesztettem az egyensúlyom, és egy hangosabb sikkanással az ágyon keresztülborultam - egyenesen legjobb barátnőmre.

   - Mi a szent ég??? - riadt fel Sophie az álmából - Cat, te mi a szent francot művelsz? - fésülte hátra az ujjaival a haját értetlenkedve.

   - Bocsi, tényleg ne haragudj, gondoltam, amíg nem kelsz fel, zenét hallgatok - tápászkodtam fel.

   - Hát erről lemondhatsz - nevetett fel barátnőm hangosan, majd kimászott a takarója alól - hülye leszek visszaaludni, életemben először megyek vidámparkba veled! - ugrándozott a bőröndjéhez, és kiválasztotta a mai ruhaösszeállítását. Bevonult a fürdőbe, és rekordidő alatt elkészült - alig kellett neki húsz perc.

   - Na, akkor menjünk reggelizni, kisasszony - nyitottam ki előtte a szobánk ajtaját, mikor már cipő is került a lábunkra.

   - Milyen udvarias a fiatalember! - tette drámaian a kezét a szívére, majd megtorpant a küszöbön - várj, mindenünk megvan? Telefon, tárca, zsepi… - sorolta a dolgokat, én meg csak bólogattam, majd kituszkoltam a folyosóra azzal a szöveggel, hogy egy egész elsősegélycsomagot pakolt be tegnap este az amúgy egészen kicsi táskájába - na, és a kulcskártyák? - tette fel az utolsó kérdését. Most én torpantam meg az ajtóban.

   - Jó, hogy szólsz - csettintettem, majd visszarohantam az éjjeliszekrényekhez, és a táskámba süllyesztettem a két kártyát. Reggelinél, miután lefoglaltunk egy kétszemélyes asztalt az ablak mellett, tüzetesen megvizsgáltuk a svédasztal kínálatát, majd megpakoltuk a tányérokat; én végül a rántotta mellett döntöttem paradicsommal és szalonnával, míg Sophie a frissen sütött palacsintákból hozott pár darabot, persze emellé társult az elengedhetetlen narancsdzsúz nekem, és a multivitamin ital a számára. Jóízűen megreggeliztünk, majd még felugrottunk a szobánkba fogat mosni, és kalandra készen nekivágtunk utunknak Disneylandbe.

   - Hú, ez nagyon jó lesz, már előre tudom! - vigyorgott rám barátnőm, mikor már a taxiban ültünk.

   - Jajaja - bólintottam mosolyogva, majd az ablakon kibámulva figyeltem, ahogy elhaladtunk az Eiffel-torony mellett.

Hosszabb kocsikázás után megérkeztünk a vidámparkhoz, s miután rendeztem a számlát a taxissal, kiszálltunk a járműből, és megkerestük a bejáratot.

   - Jééézusom, Cat! Itt millióegyen vannak! - szörnyülködött Sophie, ahogy meglátta az egyik pénztár előtt kígyózó sort - zárásig sem jutunk be - követtem barátnőm tekintetét, és megakadt a szemem pénztár feletti táblán: „Billet pour les familles”, vagyis „Családi jegy”.

   - Nyugi, nekünk nem az a sor kell - tettem két kezemet Sophie vállára, és a számunkra megfelelő pénztárral szembe fordítottam, ami előtt feleolyan hosszan sem ácsorogtak az emberek. Miután sikeresen és cirka nyolc perc sorbanállás után megvettük a jegyünket, a biztonsági őrök átnézték a táskáinkat - mármint az enyémet, mikor kinyitották Sophie-ét, inkább csak továbbengedték, franciául mormogva, hogy ők ezt aztán ki nem rámolják -, és felragasztották a kék karszalagot a csuklónkra. Az őröktől kicsit odébbsétálva megálltunk, és kinyitottuk a prospektusban lévő térképet, amit Sophie még a pénztáros nénitől kéretett el velem.

   - Hol kezdjük? - tette fel a kérdést Sophie a park alaprajzát vizsgálgatva - te tudsz franciául.

   - Hát, mi van hozzánk a legközelebb… hol állunk most? - kerestem a 2D-s helyünket a lapon, mire rámutatott a pontra - köszi. Na, ha ezen az úton megyünk tovább - vezettem az ujját a papíron -, akkor a vízivilághoz lyukadunk ki. Ha viszont ott, félúton lefordulunk, akkor a klasszikus résznél vagyunk.

   - Szerintem kezdjük ott, elázni ráérünk a végén - rágta a szája szélét barátnőm.

   - Egyre gondolunk, ráadásul mára úgyis baromi meleget mondanak. Délben hűsölünk egy jót - ezzel a tervvel indultunk neki az első állomásunknak; Disney Classiques. Szinte rögtön találkoztunk is Goofyval és Plutoval, és ezek után Sophie, mint egy ötéves kisgyerek össze-vissza kereste Mickey és Minnie egeret, én pedig, mint egy hatéves nővér, segítettem neki. Barátnőm kiszúrta, hogy az egyik standnál három euróért lehet venni egérfüles hajpántot masnival, szóval vett is egyet magának, és ha már ott volt, engem meglepett egy olyan svájci sapkával, amilyen Donald kacsa fején is díszeleg.

   - Sophie, ne már… - céloztam arra, hogy ne fizessen helyettem.

   - Majd meghívsz egy kólára - rendezett le egy legyintéssel. Ilyenkor meg már nem szabad vele tovább vitatkozni. Különben vesz még valamit nekem - inkább tedd fel a fejedre, és csináljunk egy képet, mert baromi jól nézünk ki - vigyorgott rám.

   - Jó, de nem egy akármilyen háttérrel mögöttünk! Ha már itt vagyunk - kacsintottam rá.

   - Húúú, majd az egyik palota előtt! - csillant fel Sophie szeme - de előbb üljünk már fel itt egy-két dologra - tárta szét a karját. Ezzel egyetértettem, így mindent kipróbáltunk, amit csak megláttunk; mikor Mickey egér óriáskerekén elértük a legmagasabb pontot, pár percre megállt a jármű, és amíg Sophie fotózott - lefoglalta magát, hogy ne uralkodjon el felette és a gyomra fölött a tériszony -, én felmértem a terepet, hogy ezután merre menjünk, mit próbáljunk ki… és, persze, hogy hol van a hercegnők blokkja, a bazi nagy palotával. Szerencsére rögtön kiszúrtam, és pont, mire megterveztem, hogy melyik útvonalon jutunk el hozzá a leggyorsabban, megindultak az üléseink, és leeresztettek minket a földre.

   - Ez nagyon szép volt! - ámuldozott barátnőm, habár kicsit sárgás színt öltött az arca.

   - Ne üljünk le egy kicsit?

   - Nem kell, menjünk - igazította meg a fején az új hajpántját. Mert ahogy megvette, betűzte a hajába.

   - Jól van, akkor irány a hercegnőkhöz! - mutattam arra az útra, amerre a palota volt, és egymásba karolva átsiettünk a parkon. Ahogy a palota elé értünk, a fejembe nyomtam a Donald kacsás sapit, és levadásztunk egy családos apukát, hogy készítsen rólunk egy képet. A férfi mosolyogva megtette, majd cserébe mi is lőttünk róluk egy fotót az épület előtt.

   - Na, most merre? - kérdezte Sophie, miután elköszöntünk random fotósunktól és hozzátartozóitól. Amúgy finnek voltak.

   - Mit szólnál Potts Mama körhintájához? - ajánlottam fel az első dolgot, amit megpillantottam magunk körül.

   - Azonnal! - vágta rá - hol van?

   - Az orrod előtt, szívem! - röhögtem az arcába, amit egy egyszerű nyelvnyújtással reagált le. Megrohamoztuk a játékot, és beültünk az egyik csészécskébe… de nem voltunk egyedül.

   - Bánnátok, ha veletek utaznánk? - kérdezte egy lágy női hang franciául.

   - Dehogy, nyugodtan…! - feleltem a megfelelő nyelven, majd felnéztem a megszólítómra… Hamupipőke és Belle állt a csészénk ajtajában, hátuk mögött a hercegeikkel.

   - Caaat! - sipítozott halkan Sophie, miközben a két kedvenc mesehőse leült mellé.

   - Látom! - szóltam vissza - elnézést, lehetne arról szó, hogy készítünk veletek pár közös képet? - kérdeztem utazótársainktól, természetesen, franciául.

   - Ó, hogyne! - csapta össze a kezét Hamupipőke.

   - Milyen tündéri ez a két lány! - tette hozzá Belle. Hihetetlen, hogy nem esnek ki a szerepükből.

   - Kéne egy korona a fejemre… - mormogta maga elé Sophie, amit én rögtön lefordítottam franciára a két hercegnőnek. Persze, barátnőm egy szavamat sem értette, viszont a mesehősök igen, és miközben elindult velünk a körhinta, Hamupipőke levette a fejéről a koronáját, és barátnőm hajába illesztette, gondosan ügyelve arra, hogy ne verje le a Minnie egér-füleket. Lőttem vagy hatvan képet, ahogy Sophie körül ott ül kedvenc mesehőseink egyikei, miközben barátnőm egyfolytában azt hajtogatta, hogy „hercegnő vagyok, hercegnő vagyok”. Amúgy tizennyolc éves. De ettől eltekinthetünk.

Potts Mama körhintája után úgy döntöttünk, hogy ideje bevállalni a kalózok és sellők szektorát, a Disney Vízivilágot. Elsőként megnéztünk egy vizishowt, ahol Donald és Daisy kacsa fogadott minket, majd jöttek a Macskarisztokratákból ismert libák, aztán Ariel és a nővérei a Kis Hableányból elénekelték nekünk a legszebb dalokat a meséből, de jött Ursula, és elkergette őket a vízi színpadról, hogy az ő ideje következik. Ekkor viszont megjelent a semmiből Pán Péter és az elveszett gyerekek, akik kifütyülték a gonosz nőszemélyt. Ezt a közönség vastapssal díjazta, és mi is őrjöngtünk az első sorokban Sophieval.

    - Ez baromi jó! - vigyorgott rám a lány tapsolva. Viszont ekkor megjelent Hook Kapitány és a kalózai, hogy elkapják Pán Pétert és kis csapatát - na, most mi lesz…? - ebben a pillanatban vagy harminc kötél ereszkedett le a nagy medence szélén, ahol az előadások zajlottak, és az Atlantisz című meséből jól ismert emberek másztak le rajtuk, és körbevették a kalózokat. Egy ideig dulakodtak, majd a vízbe vetették magukat, minek következtében mi, Sophieval kaptunk egy nagyobb dózis vizet a nyakunkba. Barátnőm felvisított mellettem az ijedtségtől, de utána velem együtt röhögött, hogy hogy jártunk. A medencéből, míg a kalózok és az atlantisziak tovább harcoltak, delfinek ugráltak ki különböző figurákkal, és ahogy ők is visszaértek a vízbe, újabb adag csapódott ránk. Mire vége lett a műsornak - amúgy az atlantisziak győztek, és kiszabadították Pán Péteréket -, az első négy sorban ülők úgy néztek ki, mint akik átrohantak egy futózáporon. Mi is közéjük tartoztunk.

   - Ez iszonyú jó volt! - ugrált mellettem barátnőm, mikor elhagytuk a nézőteret. Akartam volna helyeselni, de mielőtt megszólalhattam volna, hatalmasat kordult a gyomrom - csak nem éhes vagy? - vigyorgott rám.

   - Eskü, eddig észre sem vettem… - tettem a hasamra a kezem, mire barátnőm hangosan felröhögött.

   - Akkor először üljünk be valahova enni, legalább kicsit meg is száradunk - csavartam ki a felsőmből a vizet. A Temzével megegyező mennyiség placcsant a földön. A hercegnő és a béka Tianájának a vendéglőjében ebédeltünk, majd felültünk Hamupipőke tökhintójára, és tettünk egy kört a vidámparkban, ami tuti volt vagy egy óra, mire körbeértünk, de legalább biztosak lehettünk abban, hogy később, a hullámvasutakon majd egyikünk sem lesz rosszul. Merthogy ezek után minden hullámvasútra felültünk, ami csak a szemünkbe ötlött. A nap végére hagytuk a legjobbat; Jack Sparrow vízikalandját. A bökkenő csak az volt, hogy ez a játék nagy népszerűségnek örvend Disneylandben, így esett meg az, hogy már másfél órája álltunk a sorban, de alig haladtunk előre valamit. Még mindig több ember állt előttünk, mint mögöttünk.

   - Cat, én itt fogok aranybarnára sülni, baromi meleg van - nyavalygott Sophie.

   - Már feketére égetett a nap, hova akarsz még barnulni, te mázlista barom? - céloztam arra, hogy ő milyen könnyedén le tud barnulni akár egy nap leforgása alatt, én viszont, bár ugyannyi ideje voltam a szabadban, mint ő, továbbra is olyan színű volt a bőröm, mint ahogy elhagytam Liverpoolt. Barátnőm jóízűen kiröhögött, majd nagyot sóhatjva leült a lábamhoz, és amíg nem indult meg a sor, a földön ülve várakozott. Az első alkalom, hogy bármilyen folyadék-szerűséghez kerültünk volna, akkor volt, mikor a kordonok közül kimagasodó oszlopok mellett ácsorogtunk, amikre szereltek fel vízpermetezőket. Így mikor az minden harmadik percben fújt egy kicsit, tátott szájjal fordultam az oszlopok felé. Sophie tiszta hülyének nézett, és csak vihogott rajtam, de velem együtt hűsölt. Lassan, de biztosan végül csak elfogytak előttünk az emberek, és a huszonkettes hajóba már mi ülhettünk bele. Megérte végigszenvedni a sort, mert a hullámvasút elképesztő volt! Dőltünk jobbra, majd balra, hurkokat szeltünk át egymás után, a víz boltívszerűen zúgott el a fejünk fölött, felcsapott a hajónk oldalára, elálztatva a gatyánkat, vagy éppen kiemelkedett a felszínre valami műanyag bábu, ami egyszer engem annyira megijesztett, hogy ösztönből bevittem egy jobb egyenest.

   - Aúúú, ez fájt! - ráztam az öklömet, hátha enyhül a fájdalom.

   - Mi van, Cat? Hiányzik a boksz? - röhögött ki jóízűen Soph.

   - Röhögjél még, te frászt kaptál az előzőtől! - emlékeztettem arra, hogy mikor egy vicsorító kalóz feltűnt mellette, felvisított, és kis híján az ölembe ugrott, de visszatartotta a védőkorlát. Erre csak egy nyelvnyújtás volt a reakciója, tehát igazam volt. Ha-ha. Az utolsó kanyar után viszont a hajó elindult egy emelkedőn, majd annak a tetejéről majdnem 90°-os dőlésszögű lejtőn elindult velünk. Barátnőmmel torkunk szakadtából sikítottunk az első sorban; én elengedve a korlátot, teljesen átadva magam az euforikus érzésnek, Sophie pedig görcsösen szorítva a vasrudat, szemét erősen összeszorítva. Mikor újra vízszintesbe került a hajó - vízszintesbe, ha-ha -, hatalmas hullámokat csapott maga mellett, aminek nagy része utasait találta el. Sophnak ez jelentette az út végét, és ekkor már ki merte nyitni a szemét. Ültében hátrafordult, és csak ennyit kérdezett:

   - Hol jöttünk le?

   - Féltél? - kérdeztem vigyorogva.

   - Még szép! Tudod, hogy minden ilyentől agyidegbajt kapok, de azért felülök rá. Nehogy már kimaradjak valamiből! - magyarázta, mire csak hangosan felnevettem.

   - Nem vagy te normális - karoltam át a nyakát, ahogy kiszálltunk a hajóból - de így szeretlek - nyomtam egy puszit a fejére.

   - Hé, csajok! Nem jöttök még egy kört? Lemaradtunk a vizespóló versenyről! - szólt ki a hajók előtti kígyózó sorból egy srác, mire mi barátnőmmel hátra se fordulva csak egymásba kapaszkodtunk, és felmutattuk azt a nemzetközi jelet, ami minden országban ugyanazt jelenti, és hazafelé vettük az irányt.

3.fejezet

*~ Cat ~*

A buszút nagyjából három-négy órát vett igénybe, kisebb-nagyobb megállókkal. Egyszer tankoltunk, többször megálltunk a nagyobb városkák pályaudvarain, hogy felszedjék a többi utast is. Spohieval a vezető mögötti sorban ültünk a közepétől kicsit előrébb, mivel barátnőm hátul rosszul lesz a buszokon. De így legalább nem kellett beszélgetnünk a buszvezetővel - néha, amikor unatkozott, csak úgy benyögött a mikrofonba pár ergya viccet, így inkább az iPodom hallgattuk, mint őt. Kivételes alkalom miatt egy Sophie iPadjével lőtt fotót feltöltöttünk Facebookra, amin mindkettőnkön napszemüveg van, és szépen mosolygunk rajta… oké, nem ámítok semmit, én kinyújtottam a nyelvem, Sophie meg flegma arcot vágott. Leírásként csak annyit biggyesztettünk alá, hogy „summer, bitches!”, minek következtében rögtön jöttek a like-ok, leginkább osztálytársainktól és egy-két „egyszer-láttuk-egymást-egy-buliban-és-bejelölt-de-nem-zavar-sok-vizet-ismerőstől”.

   - Nézd meg: elballagtunk… soha többet nem látjuk őket … és a bunkóbbak mostmár kedvesek - zsörtölődött Sophie a készüléket figyelve.

   - Mire gondolsz? - hajoltam mellé.

   - Nézd, Rhiannon mit írt: „Gyönyörűek vagytok! Remélem, jó lesz majd a nyaratok! Hiányozni fogtok szeptembertől. X” Muci, nem elég, hogy alig beszéltünk valamit négy év alatt, de NYÁLADZOL! - kiáltotta az utolsó szót, amire több utas is felénk kapta a fejét. Nagyon nem zavart minket; Sophie észre sem vette, én meg el voltam foglalva azzal, hogy rajta röhögjek - de hát most nincs igazam? Még házi miatt sem jött oda hozzánk!

   - Jaj, szard már le, úgysem látjuk őket többet, és ez a legjobb az egészben. Mondja a magáét! Írj neki egy szmájlit, és like-old a hozzászólását, azzal boldog lesz - legyintettem. Barátnőm megfogadta a javaslatomat, majd kilépett a Facebookjából, és a jegyzetfüzet-alkalmazást megnyitva tovább dolgozott az egyik forgatókönyvén, míg közösen hallgattuk a zenét. Mivel szinte a kólán él - most is előtte volt két üveg -, sosem tud aludni buszon, és egyfolytában pörög az agya, én viszont eléggé könnyen fáradok, így a székemen lejjebb csúszva befészkeltem magam a székem és a busz ablakának kis sarkába, a lábamat Sophie ölébe telepítettem (nem zavarta különösebben, mindig így utazunk), és lehunyt szemmel hallgattam tovább a 5SOS számait.

   - Cat… Caaaat… - bökdöste a vállamat Sophie.

   - Hö? Mi van? - kaptam fel a fejem.

   - Megérkeztünk - felelte barátnőm - szedelődzködjünk össze, és kapjuk ki a cuccunkat a csomagtartóból, mielőtt elkezdődik a tömegnyomor - kezdett el pakolászni. Az üres kólás üvegeit a többi szeméttel együtt bevágta a székére felszerelt műanyagzacskóba, leszedte a busz csomagtartójáról a válltáskáinkat, amibe belesüllyesztette az iPadjét és az én iPodomat - tudja, hogy félkómásan nem vagyok pakolás-kompatibilis -, és gyorsan leszálltunk a buszról.

   - Megyek, intézem én a csomagokat, jó? - mondtam, és a sofőr mellé léptem - jó esét!

   - Jó estét! Melyik bőrönd az öné?

   - Az, ott! - mutattam a sötétkékemre - és a másik ott, mellette, a laptoptáskával együtt - a férfi segített kifordítani a földre a cuccunkat, amiket aztán Sophiehoz húztam - parancsoljon, hölgyem - hajoltam meg, ahogy átvette tőlem a saját bőröndjét.

   - Ó, köszönöm szépen, fiatalember! - vette a lapot, mire felröhögtünk. Ezt minden lehetséges helyzetben elsütjük, egyszerűen lehetetlen kihagyni őket - na, keressünk egy szabad taxit, és pakoljunk le - indult meg az út felé. Az első három sofőr, akiket megkérdeztünk, mind azt mondta, hogy rendelték a kocsit - jellemző a mi szerencsénk -, de a negyedik taxis már szabad volt. Segített berámolni a csomagtartóba, majd Sophie beült az anyósülésre, én mögé, bediktáltuk a szállodánk címét, a férfi meg gázt adott. Nagyjából tízperces kocsikázás után - amit én végigbeszéltem Oliverrel telefonon -, meg is érkeztünk, barátnőmmel összedobtuk a pénzt a fuvarra, és borravaló fejébe a sofőr segített felvinni a táskáinkat a szálloda előtti lépcsőn.

   - Köszönjük. Viszlát, kellemes estét! - köszöntünk el illedelmesen, majd a recepcióhoz érve kikértük a szobánkat. Ahogy megkaptuk a kulcsot, a bőröndöket magunk után húzva fellifteztünk a másodikra, és ünnepélyesen kinyitottuk a szobánk ajtaját. Sophie csillogó szemekkel rám nézett, mire rögtön megcsóváltam a fejem:

   - Nem foglak ölben átemelni a küszöbön.

   - Idiota! - vágta a fejemhez spanyolul nevetve, majd becuccoltunk a szobába. Bezártuk kulcsra az ajtót, barátnőm ledobta az általa preferált ágyra a dzsekijét, és kinézett az ablakon. A szobánk a Temzére nézett, és bár a London Eye teljesen kívül esett a panorámából, szép látvány volt - Cat, el tudod ezt hinni? - suttogta elfúló hangon barátnőm.

   - Mit is? - húztam össze a szemem.

   - Hogy itt vagyunk! - fordult felém, és láttam, hogy könny csillan a szemében -  itt, ketten! Londonban! Leérettségizve! Egyetem előtt! Mindig is végig akartuk ezt az utat csinálni, és most itt vagyunk az első állomásán! - kapta a szája elé a kezét. Nem, nem drámai akart lenni, nehogy azt higgyétek. Csak ő szuperérzelmes, és szokása néha túlértékelni dolgokat.

   - Sophie? Te sírsz? - mosolyodtam el.

   - Egy kicsit - suttogta nagyokat pislogva.

   - Jaj, te hülye! - öleltem meg. Olyan kis lüke - bár mondjuk tényleg lenyűgöző, hogy évekbe teltek az előkészületek, de megcsináltuk, és most itt vagyunk - mondtam, ahogy eltávolodtunk.

   - Igen! Ugye! - bólogatott - és, ennek örömére… - lépett a minibárhoz.

   - Soph, mire készülsz? - kérdeztem gyanakodva.

   - Mit kérsz? Vodkás vagy rumos kólát? - mutatta fel a két üveget.

   - Ugye tudod, hogy ezek marha drágák? - ültem le a kisasztalnál lévő székre.

   - Tudom - vonta meg a vállát -, de nem dobjuk ki a kupakot, megtöltjük vízzel, és senki nem jön rá - vigyorodott el.

   - Te aztán tudsz spórolni! - biccentettem - és legyen vodkás. De ne sokat! Hogy csak hígítani kelljen a maradékot - tettem hozzá.

   - Na! A diák túlnövi mesterét! - kacsintott rám. Miután megittuk a felturbózott kólánkat, rekonstruáltuk a piákat, és jó szorosan, hogy ne látszódjon az elszakadt műanyag, visszacsavartuk a kupakokat az üvegekre, majd váltottuk egymást a fürdőben, és álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem, ami a fürdőből szűrődött ki. Azonnal kipattantam a takaróm alól, és kivágtam a fürdő ajtaját. Sophie a mosdókagyló előtt állt, már teljesen felöltözve, halkan röhögve.

   - Jó reggelt! - vigyorgott rám - bocsi a zajért, csak fogat akartam mosni - vette ki a kagylóból a fogkeféjét.

   - Mi volt ez a zaj? - kérdeztem, az álomtól még kissé rekedtes hangon.

   - Elejtettem a fésűmet. Bocs.

   - Nem gond, nem gond, hozom a cuccom, és én is elkészülök. Amúgy mennyi az idő?

   - Fél tíz - felelte barátnőm, majd nekilátott a szájápolásnak. Én kimentem a szobába, előszedtem az aktuális, aznap reggel eldöntött kedvenc ruhaösszeállításomat, megvártam, míg Sophie végez, és bevonultam a szobába. Miután mindennel végeztem a fürdőben, bevágtam a bőröndömbe a pizsimet, és nyaralótársamra néztem:

   - És mit csinálunk ma?

   - Mivel ugye, a szállodákban nem kértünk sehova reggelit, mert úgy csak még drágább lenne, így most, először elmegyünk egy Starbuck’s-ba, ahol nem elég, hogy van kávé neked, de forró csoki is az én számomra. Veszünk egy-egy sütit is, majd Buckingham Palace és Green Park, Victoria Memorial, aztán ebéd valahol. Egyelőre eddig tudom - vette a vállára a táskáját, amiben minimum fél liter kóla rejtőzött.

Tehát. Megreggeliztünk a Starbuck’s-ban (Sophie a fejébe vette, hogy mindent dokumentál magának, így lefotózta a bögréket, a kis flúgos), majd irány a Palace. A Victoria Memorialról lőttünk egy-két művészibb képet, majd a szökőkútjában felfrissítve magunkat - jókor mentünk időjárásilag, volt vagy huszonhét fok - beléptünk a palota kapuján.

   - Milyen aranyos kis viskó, nem gondolod? - kérdezte tőlem barátnőm az épületet méregetve.

   - Ja… szar lehet szegény Vilmoskának - csóváltam a fejem.

   - Ne is mondd, úgy sajnálom, hogy csak ekkora kertre volt pénzük - kontrázott.

   - És ilyen savanyú őrökre, ráadásul - mutattam a piros-fekete uniformisban feszítő, legfeljebb huszonöt éves pasira - szerinted? Zavarba hozzuk? - vigyorogtam barátnőmre.

   - A turisták megnevettetni akarják, de te zavarba hozni… hm - gondolkodott el Sophie - ez az én LB-m - nyújtotta ki a nyelvét - gyerünk - az őr elé szambáztunk, majd először lőttünk egy olyan képet, ahol mindketten pózolunk vele, majd először Sophie fotózkodott vele, aztán én, végül két oldalról nyomtunk a csávó arcára egy-két puszit, amit, persze meg is örökítettünk. Erre a pasi elpirult, és lehet, csak a szemem csalt, de mintha megrándult volna az egyik arcizma. Ahogy nevetve távolodtunk el az őrtől, Sophieval lepacsiztunk, és a Green Parkban sétálgatva barátnőm hirtelen megszólal:

   - Te is láttad, hogy csórikám majdnem elmosolyodott?

   - Akkor jól láttam! - csettintettem diadalittasan - tuti még soha nem volt dolga két ilyen jó csajjal.

   - Hát, ne viccelj - mondta barátnőm, mire mindkettőnkből kiszakadt a nevetés.

A parkon átvágva Sophie a St James Hotel and Clubba vezetett, ahol egész olcsón adták az ebédet, így ott ettünk.

   - Most komolyan, Soph - néztem barátnőmre, miután kifizettük a számlát, és elindultunk a London Eye felé - ilyeneket te hol találsz?

   - Tudod, hogy mindent túlreagálok, ha lelkes vagyok - kezdte magyarázni. Bólintottam - hát, amikor elterveztük, hogy a félretett pénzünkből, érettségi után megtesszük ezt az utat, utánanéztem az éttermeknek és szállodáknak. Hát, így - vonta meg a vállát.

   - Olyan cuki vagy, komolyan - nevettem fel a fejemet csóválva.

   - Gracias - villantott rám egy széles mosolyt - hát, itt volnánk. London Eye - mutatott az építmény felé.

   - Tuti, hogy fel akarsz rá ülni? Tudod, hogy nem bírod a magasat - néztem rá félve.

   - Ezért vagy velem itt te - felelte - amúgy is; tudod, hogy szeretem feszegetni a határaimat. És, hogy Londonért bármit - tette hozzá.

   - Igen, tudom, hogy tiszta hülye vagy - bólogattam, amit Sophie egy nyelvnyújtással reagált le - na, gyerünk. Vegyük meg a jegyeket, mert jobban izgulok én érted, mint te magadért - karoltam barátnőmbe, és a jegypénztárnál kifizettünk egy kört, majd egy kisebb turistacsoport felével együtt beszálltunk az egyik fülkébe. Mi rögtön az ablak mellé álltunk a korlátokhoz, hogy tudjunk fotózni, és ahogy emelkedtünk, láttam, hogy barátnőm egyre jobban szorongatja a vasat.

   - Nyugi, inkább fotózz, az már máskor is bevált - intéztem hozzá a szavaimat, amiket megfogadott, és rögtön elkezdte gyártani a képeket. Mintha az arcából is eltűnt volna a sárgaság.

Amúgy a kilátás gyönyörű volt, tényleg, egyszerűen elképesztő. A óriáskerék tetőpontjából egész Londont be lehetett látni - született panorámakép, nem is egy -, és olyan volt, mintha szinte a folyó felett lebegnénk. Mikor leért a fülkénk újra a talajszintre, Sophie boldogan pattant ki az üvegajtóból:

   - Ugye, milyen gyönyörű volt? - kérdezte tőlem csillogó szemekkel.

   - Ja-ja-ja - bólintottam lelkesen - tényleg szép. Érdemes volt látni.

   - Remélem, Párizsban te fogsz annyira pörögni, mint én most - mutatott rám, majd kiitta a (második) kólásüvegéből a maradék üdítőt.

   - Ó, arra mérget vehetsz - nevettem fel - most merre?

   - Most szépen busszal eldöcögünk a Tower Bridge-hez, annak a járdáján átsétálunk és lövünk „pár” képet - macskakörmözött a levegőbe -, majd vissza a szállásra egy kicsit pihenni ötig. Aztán vacsi, séta a Temze partján…

   - Ó, drágám, mily’ romantikus program! - csaptam össze a kezem, félbeszakítva őt.

   - Kac-kac, kukac - vágta rá gúnyosan.

   - Kinek a kukacáról beszélsz te? - kaptam felé a fejem, mire hangosan felröhögött.

   - Óóó, ez a nyár nem is lehetne jobb - karolta át a nyakam - már amennyire át tudta, tekintve a magasságkülönbségeket -, majd felszálltunk a buszra. Hál’ istennek Sophie tényleg nagyon vágta az utakat Londonban, így nem tévedtünk el, sőt, szinte a híd előtt tett le minket a busz. Kicsit sétálni kellett mondjuk, de az volt a legkevesebb idő a félórás útból. A híd közepét elválasztó rés két oldalán megálltunk, és megkértünk egy másik turistát, hogy fotózzon le minket, miközben mi drámaian előadtuk magunkat a kép kedvéért, hogy mindjárt felnyílik a híd, és elválnak útjatink. Háromszor kellett újracsinálni a fotót, annyira röhögött a kép készítője, de végül csak sikerült.

   - Legalább szereztünk valakinek egy jó napot - vontam meg a vállam, mikor már a szálloda utcájában jártunk.

   - Ja, tuti, hogy egy ideig mesél minket a haveroknak - tette hozzá barátnőm.

Ahogy Sophie eltervezte, ötig lazultunk a szobában - feltöltöttük a képeket a laptopomra, és megettük a maradék nasikat, amiket még a szüleink adtak a buszútra, de olyan ipari mennyiséget, hogy maradt egy-két dolog mára -, majd egy közeli pizzériában eltöltött vacsi után, szürkületkor kimentünk a folyó partjára, ahol rögtön megpillantottunk egy fagyis standot.

   - Azért ez eléggé szép ilyenkor - jegyeztem meg elismerően, ahogy egy-egy tölcsér hideg édességgel a kezünkben lődörögtünk a sétálóutcán.

   - Ez a csokifagyi életem legjobbja - nyalta meg a száját Sophie.

   - Te mindegyik fagyira ezt mondod.

   - De nem, de ez most tényleg! - bizonygatta, de én csak fejcsóválva röhögtem - tényleg örülök, hogy meg tudtuk szervezni az egész nyarunkat. Tudom, hogy feladtad miatta a boxot - mondta.

   - Versenyszinten úgyis abbahagytam volna, amint elkezdődik a suli, mivel a vizsgák mellett nem lenne időm arra gyakorolni. Pláne úgy, hogy a tantárgyaink nagy része szellemi és kreatív feladatokból állnak. Majd űzöm hobbiszinten, ha majd ki lesznek az idegeim a sulitól. De minek menjek edzőtáborba, ha nem is versenyzek a tanév alatt?

   - Brahiból. Meg a pasik miatt! Volt ott egy-két jó - kacsintott rám.

   - Érdekes, hogy pont te nézed meg őket, miközben van barátod.

   - Hé, én ilyenkor kerítőként működök, és neked próbálok találni valakit - védte magát rögtön, mire mindketten felnevettünk. Egy ideig még sétálgattunk a környéken, majd valamilyen csoda folytán - Sophie tuti tudta, merre kell kanyarogni - visszatértünk a szállodához. Szokásos fürdőszobai teendőink elvégzése után gyorsan összerámoltuk a cuccainkat, hogy holnap a pakolással ne kelljen mímelődni, és lefeküdtünk aludni.

*~ Sophie ~*

Reggel kilencre állítottam az ébresztőmet, mert mint minden normális szállodában 11-kor el kell hagynunk a szobánkat. Cat természetesen nem kelt fel az ébresztőmre. Bár nekem is fél órámba telt mire végre elég erőm lett a felkeléshez. Csendben összeszedtem a tegnap este kikészített ruhámat, a neszesszeremet és bementem készülődni a fürdőbe. Mai szettem a farmer sortom volt, egy vékony szürke, kutya vagy ló (sosem tudom eldönteni) mintás hosszujjú, amit feltűrtem könyékig és persze az ezekhez illő kiegészítők. Mikor kész lettem és elindultam vissza, Cat már az ajtóban állt és a frászt hozta rám.

-Na azért csak nem nézek ki ennyire rosszul? – kérdezte én meg elnevettem magam. Helyet cseréltünk és míg Cat készülődött én elpakoltam a maradék cuccomat is a bőröndömbe.

- És mi lesz a mai program, míg nem indul a gép? – lépett ki Cat a fürdőből. Ő is farmer sortot vett fel és egy fehér inget, ami a könyökéig volt feltűrve, hozzá egy hosszú nyaklánc, egy tucat karkötő és két gyűrű. Nagyon szereti a kiegészítőket.

- Ne aggódj, mindent megterveztem!

- E-felől nincs kétségem elhiheted…

- Helyes! Amúgy kijelentkezünk, veszünk valami nasit, hogy bírjuk ebédig és megyünk a Madame Tussauds-ba! – tapsikoltam.

- Szuper! Akkor indulhatunk is – húzta be a bőröndje cipzárját. Kivittük a csomagokat és még Cat visszaszaladt utoljára átnézni a szobát, hogy nem hagytunk-e ott semmit. Lent, míg én a kijelentkezést intéztem, addig Cat megvette a reggelinket. A hallban elfogyasztottunk a szendvicseinket, amit egy kis kólával öblítettünk le, majd hívtuk a taxit és irány a Madame Tussauds! Szerencsénkre nem voltak sokan, így hamar megvettük a jegyeket, majd a ruhatárba beraktuk a bőröndöket és mehettünk is. A viaszbábúk kategóriánként voltak sorba rakva. Az első kategória a „Party” volt. Elsőként Taylor Lautnerrel volt szerencsénk fotózkodni, Cat és én a két oldalára álltunk és megkértünk valakit, hogy fotózzon le minket úgy mintha puszit akarnánk adni az arcára. Na, ezen nagyokat röhögtünk, majd Cat odaállt mellé és félig felhúzta a pólóját és a hasára mutatott, amit befeszített és „na ehhez mit szólsz?” fejjel nézett a bábura. Utána én álltam mellé és vicsorítani próbáltam, mint egy vérfarkas. Cat röhögéséből ítélve nem igazán sikerülhetett meggyőzően. Majd George Clooney mellé ültünk a fotelba és vele is csináltunk pár(száz) képet. Kate Winslet, Dame Helen Mirrer, Leonardo DiCaprio, Nicole Kidman, Jhonny Depp, Russel Brand, Robert Pattinson, és Colin Firth képviselték még a „party” részleget. Követkző állomás „BollyWood” amit Madhuri Dixit, Aishwarya Rai, Amitabh Bachchan, Salman Khan és Hrithik Roshan képviselt. Cat csak úgy bolyongott a bábúk között.

- Ezek meg kik?? – kérdezte.

- Bollywood sztárok csillagom…

- Ja ok… Ez jó pasi! – állt Hrithik Roshan mellé és fél kézzel átkarolta, majd a másik kezét a kockás hasára tette – Vele kapj le!

- Máris – mondtam és lefotóztam – Kész!

- Köszi! Na és most gyere, hazaviszlek magammal… - beszélt a bábuhoz Cat én meg elröhögtem magam. A „Film” résznél Cat csak úgy felsikoltott, amikor meglátta Sherlok Holmes-ot

- Imádom! Olyan nagy arc a pasas!!

- Tudom, hogy ís volt a kedvenc részünk?

- Nem szeretem, ha egy öntörvényű lény mozog a lábaim között – idéztük fel egyszerre a mondatot, majd hangos röhögésbe kezdtünk.

- Azt mindenképp meg kell néznünk újra!! – mondtam könnyeim törölgetése közben.

- Egyet értek!!

- Nézd ott van Daniel Craig!! – kiáltottam és máris odaszaladtunk. Mindketten úgy fotózkodtunk vele, hogy úgy tettünk mintha neki dőlnénk és pisztolyt formáltunk a kezünkből. Olyanok voltunk mint a kisgyerekek a cukorka boltban, ahogy össze vissza rohangáltunk E.T, Charlie Chaplin és Judi Dench között. És ezzel a „Film” kategóriát is kivégeztük. Majd jött a „Sports Zone”, ahol Cat elsőként Muhammad Alit „ölelte” át és az egyik lábát fellibbentette, mint a filmekben a csók közben. Majd boxoló pózt vett fel és szembe állt vele, mintha meccsre készülnének. Majd a többi sportolót is leginkább utánoztuk és úgy készültek a képek. Majd jött a „Royals” csoport, ahol vagy nagyon komoly arcal pózoltunk vagy eszméletlenül hülye fejet vágtunk, ami az előkelőkhöz nem illik. És én megkértem Harry herceg kezét is, de sajnos nem válaszolt semmit. De ez még nem jelenti, hogy nem!  Csak gondolkoznia kell egy kicsit… Majd a „Culture” részen találkoztunk Albert Einsteinnel, Pablo Picasso-val és Madame Tussaud-val! És jött a „Music Megastars” rész. Lady Gaga, Beyoncé, Madonna, Rihanna, Cheryl Chloe, Amy Winehouse, Britney Spears, Justin Timberlake, Jennifer Lopez, Michael Jackson, Kylie Minouge és a One Directon csupa elképesztően tehetséges énekes. Cattel alig bírtuk eldönteni, hogy kivel kezdjük… Mondjuk utána arra jutottunk, hogy logikusan menjünk sorba a legközelebbitől a legtávolabbiig és akkor nem kel sokat rohangálni. Mi tagadás zsenik vagyunk! Utána én, mint a villám szaladtam át Barac Obama-hoz a „World Leaders” részhez.

- Juuuuuuj én vele akarok egy fotóóóót – ugráltam.

- Nyugi Sophie, akár kettőt is lehet… - gúnyolódott barátnőm mire kiöltöttem rá a nyelvemet és már pózoltam is Obama haverom mellett. Az utolsó kategória a „Marvel Super Heroes” volt.

- Éééén Amerika kapitányt akarooom! – szaladt oda Cat.

- Nekem meg Vasember kell, szóval a tiéd lehet – nevettem és egyezségünk hivatalosítása érdekében lepacsiztunk.

- Mi az Sophie? – kérdezte Cat, amikor az óriási Hulk előtt megálltam és csak néztem…

- Most már tényleg kissebségi érzetem van… ja és félek, hogy rám dől…

- Ne butáskodj már! Amúgy nem kell vele fotózkodnod, ha nem akarsz.

- De! Mindent meg örökítettünk egyet sem hagyhatunk ki! – határoztam el magam és gyorsan beálltam Hulk kezébe. Cat villám gyorsan lekapott és intett, hogy kijöhetek. Asszem a félelemmel teli arcot elég élethűen elő tudtam adni. Majd Catet is lefotóztam és tovább mentünk Pókemberhez.

- Ajjj most végeee vaaan… - szomorodtam el, amikor minden szuperhőssel lefotózkodtunk.

- Jó, hír, hogy ahogy mondtad irány a Big Ben és a St. James Park.

- Igaz! – örültem meg újra és mentünk is a ruhatárba a cuccunkért. Céltudatosan indultam meg a buszmegállóba Cat meg utánam.

- Tuti jó buszra fogunk szállni? – kérdezte Cat mire én csak ránéztem – jó oké, nem szóltam! – tette fel a kezeit.

- A lényeg Cat, hogy a piros buszra szálljunk – kacsintottam.

- Igazi Londoni piros buszon fogunk utazni? – lelkesedett.

- Bizony! – bólogattam – Sajnos csak 15 perc, de hát na… És elvisz minket a Big Ben-ig.

- De jó!

Pár perc múlva meg is érkezett a busz mi meg felráncigáltuk a böhöm bőröndöket és jegyet vettünk. Felszaladtunk a felső szintre és ott élveztük a buszozást és fotózkodtunk, míg nem szóltam Cat-nek, hogy jöjjön, mert le kell szállni. Cat gyorsan lepakolta a bőröndöket nehogy én szerencsétlenkedjek vele és már húztuk is őket magunk után. Elsőként Cat állt be pózolni a Big Ben elé. Az órájára nézett és hunyorgott mintha nem tudná leolvasni róla, hogy mennyi az idő és közben a háttérben látszódott a Big Ben-en a pontos idő. Még lőttünk néhány képet aztán elindultunk a közeli St. James Parkba.

- Éhes vagyok - nézett Cat a hasára fanyarú képpel miközben simogatta azt.

- Tudom.

- Honnan?

- Mindig éhes vagy – nevettem el magam – de ne aggódj, most már semmi program veszünk kaját és leülünk a parkban.

- Szuper!

Ahogy mondtam össze vásároltunk magunknak mindenféle kaját egy kis boltban és kimentünk a parkba. Valami elképesztő látvány volt. Az óriási tó körül séta út volt kiépítve mellette padokkal. Leültünk egy pad mellé a fűbe - igen a pad mellé… -  és hozzá láttunk az ebédünkhöz, míg néztük a tájat és beszélgettünk a Londonban eltöltött napjainkról. Rengeteget röhögtünk magunkon. Személyes kedvencem, amikor Cattel zavarba hoztuk az őrt. az előttünk elhaladó futók furcsa fejekkel fordultak vissza utánunk. Nem is értem. Nem szokványos látvány két lány a röhögéstől fetrengve a fűben, mellettük bőröndökkel? Majd egy helyesebb srác futott el előttünk, mire mi összenéztünk. Cat füttyentett egyet mire szúrós szemmel néztem rá majd elkezdtünk röhögni. a srác természetesen visszanézett, majd tovább futott.

- Azt hittem nem hallja – nevetett még mindig Cat.

- Hát rosszul hitted… Most biztos azt hiszi rajta nevetünk…

- Így járt – vonta meg a vállát. Kicsit később Cat-et fejbe találta egy labda. Láttam rajta, hogy annyira nem fájt neki – könyörgöm boxol – de lángolt a szeme és már állt fel, hogy jól beolvasson a tetesnek.

Egy magas, szőkésbarna hajú, napbarnított, ízlésesen kigyúrt srác állt meg előtte.

- Pardon! Illetve ne haragudj a haverom két ballábas… Jól vagy?

- azt vettem észre… És igen köszönöm! Azt hiszem ezt kerested – nyújtotta át a labdát.

- És mennyivel jobbat találtam helyette – kacsintott a srác nekem meg leesett az állam. Hajrááá Cat, csapj le rá!! Szurkoltam magamban. Végig akartam volna hallgatni a flörtölésüket, de rezgett a telóm és Jake hívott. Gyorsan odébb somfordáltam nehogy megzavarjam őket és felvettem.

- Szia jake!

- Szia bébi! Hogy vagytok? Milyen London? Mesél gyorsan!

- Jaj isteni mindent megnéztünk amit akartunk és nagyon jól mulatunk! De Catnek azt hiszem udvarlója van! Jesszus csavargatja a haját!! Zavarban van! Kár, hogy nem sokára megyünk… És veled mi újság? Úgy hiányzol…

- Te is nekem! Minden oké! Haverokkal lazulunk sör, focimeccs és ilyenek.

- Na jól van akkor nem unatkozol!

- Nem hát! Mikor indul a gépetek?

- Hétkor indul a gép, de kb hatkor már ott kell lennünk… Szóval – nézek az órára – jesszus mennünk kell!

- Jól van! Na Cat-et nehogy ott marasztalja az a pasi vigyázz rá!

- Vigyázok – nevettem – Szia! Szeretlek!

- Én is! Szia!

Gyorsan le is tettem és hívtam egy taxit, ami kb 10 percen belül a parknál lesz.

-Khm… - zavartam meg a csevejt.

- Jaj, bemutatom a barátnőm Sophie, Soph ő Chris.

- Hello! – fogam vele kezet – Ne haragudjatok, de mennünk kell Cat. Hívtam taxit mindjárt itt van…

- Ó, oké… Akkor szia!

- Vájr! – szólt Chris – A számodat megkaphatom?

- Hmmm… Nem, de egy twitter nevet adhatok vagy facebook – mosolygott a barátnőm. De miért? Mindegy… Gyorsan Twitter nevet cseréltek és már indulhattunk is. Bepattantunk a taxiba és irány a Heathrow reptér. Én kissé szomorkodva néztem a londoni utcákat, hogy itt kell hagynom kedvenc városom. Most már Cat volt a vezető hisz ehhez ő foglalta a jegyeket. A becsekkolás zökkenőmentesen ment, nem volt nálunk bomba vagy ilyesmi szóval mehetünk Párizsba. Mivel a bőröndöket leadtunk nem volt nálunk más csak a kézi táskánk és Cat Laptop táskája. Bolyongtunk a boltok között míg vártuk, hogy beszállhassunk a gépbe és eddig még egy szót sem mondott Cat és nem bírtam tovább rá kellett  kérdeznem.

- Na mi volt Mr.Jópasival?

- Semmi különleges…

- Ahham persze. Engem nem rázol le ennyivel elkérte a számod te!! Ismerd be azért tetszik a pasas.

- Jól van na… Nagyon aranyos volt meg minden, de…

- De mi? És  miért nem adtad meg a számod?

- Hagyd, hogy befejezzem…

- Jó bocsi, de úgy tűnik engem jobban izgat mint téged…

- Nem, csak gondolj bele találkozunk én egész nyáron utazom aztán megyünk vissza Liverpoolba szóval még egy randink sem lehetne… Ez reménytelen…

- Ajj… Van benne valami… - De akkor sem jó ez így… gondoltam már magamban

- De azért jól esett, hogy tetszettem neki – mosolyodott el.

- Ugyan melyik pasi nem fordul meg utánad?

- Akit elverek a ringben – nevetett.

- Pontosan – nevettem én is.

- Na a mi járatunkat szólítják – mondta Cat és felszálltunk a repülőre. Mi voltunk körülbelül az elsők szóval sokat vártunk mire megtelt a gép, - pedig két ajtón lehetet beszállni - és indulhattunk. Körülbelül középen ültünk Cat az ablak mellett én meg ugye mellette. Cat nagyon izgatott volt,

- Hisz megyünk Párizsba! – hangzott mindig a válasza. Minden simán ment és mivel hét órakkor indult a gép rögtön kaptunk vacsorát is.

- Jesszus ez inkább nassolni való mennyiségileg, de annak se nagyon megy el – fintorgott barátnőm én meg röhögtem rajta. Azért nagy nehezen legyűrt belőle egy keveset, majd kértünk egy-egy pohár kólát.

- A sikeres Londonra! – emelte a poharat barátnőm.

- És, hogy legyen ilyen jó Párizsban is. – koccintottunk, de közben valaki megrúgta Cat-et, így erősebbet koccintottunk és a kóla nagy része a combomon landolt. Persze, hogy az enyémen…

- Ez pazarlás! – keltem ki magamból. Cat meg feltámaszkodott, hogy hátra szóljon. De csönd van. Nincs kiabálás, semmi Cat féle lecseszés és gyorsan vissza huppan.

- Mi az?

- Három sorral hátrébb ül Chris a barátjával.

- Mi?

- De nem vett észre…

- Megyek, lemosom magamról a kólát.

- Jól van én itt lapulok.

Hülyéje… a francokat fog lapulni. Megindultam hátrafele, de lefékeztem Chrisséknél.

- Szia! Emlékszel rám? Cat barátnője vagyok…

- Szia! Sophie  igaz? De te hogy? Mi? Cat is itt van?

- Tetszik neked?

- Már amennyire tetszhet valaki öt perc után…

- Helyes! Pár sorral előrébb ülünk – kacsintottam és tovább mentem a mosdóba. Mikor kicsit megtisztítottam magam a ragacstól - szívesebben ittam volna meg de mindegy – vissza indultam és láttam, hogy Chris még mindig ott ül szóval én inkább leültem az ő helyére. Beszélgettem Danielel Chris haverjával és kiderült ők Párizsban tanulnak és dogoznak csak otthon voltak a haveroknál a hétvégére. Gyorsan elrepült az az egy órácska út és szólt a légi kísérő, hogy mindenki foglaljon helyet. Én gyorsan előre suhantam helyet cseréltem Chrissel, mert a leszállás után mégiscsak én megyek Cattel.

- Nem bírtad ki mi? – nézett rám Cat mérgesen.

- Bocsi, de szerintem így volt helyes…

- Imádlak ölelt meg és már vidámság csengett a hangjában.

- Jaj Cat már megijesztettél, hogy tényleg mérges vagy…

- Színésznő vagyok drága…

- És milyen jó! – mondtam és elnevettük magunkat. A leszállás ismét simán ment és miután meglettek a csomagok Cat fogott egy taxit és irány a kis hotel. Cat bejelentkezett – hisz ő beszéli a nyelvet itt – és már mehettünk is fel a szobánkba. Itt nem kaptunk olyan jó kilátású szobát, mint Londonban, de úgyis megnézünk mindent itt az a lényeg, hogy aludni tudjunk. elég fáradtak voltunk és holnap ismét hosszú napunk lesz szóval lezuhanyoztunk, fogat mostunk és irány az ágy.

- Sophie alszol? – suttogta Cat.

- Még nem – válaszoltam halkan.

- Ugye nem lesz ebből Chrissel semmi, hisz Párizsban él…

- Nem tudom Cat, de élvezd ki a figyelmét, amíg lehet és ha nagyon kellesz neki és neked is ő, akkor ez nem lesz akadály… - mosolyogtam rá bár tudtam, hogy nem látja a sötétben.

- Köszi!

- Ugyan nincs mit!

- Jó éjt!

- Jó éjt!

2.fejezet

*~ Sophie ~*

Reggel tízre állítottam az ébresztőt, hogy biztosan mindennel elkészüljek. Mivel nem volt meg a szükséges nyolc órás alvásom ezért rögtön egy pohár kólával kezdtem a napot, hogy felébredjek.

- Teljesen elfelejtettem, hogy elmész és feltankoltunk kólából… Most ki issza majd meg? – kérdezte apu.

- Ne aggódj, nem romlik meg míg hazaérek… És amúgy is viszek magammal. - adtam neki egy puszit, majd felmentem. Gyorsan felöltöztem, majd elkezdtem összepakolni. Első dolog, ami kell az a bőröndöm… Hol a bőröndöm?

- Anyuuuuu! – kiabáltam miközben elindultam meg keresni őt.

- Igen? – jött ki a konyhából.

- Hol a bőröndöm?

- Jaj, kincsem… Gondolom a garázsban, a helyén…

- Ja, oki. Köszi – mosolyogtam egyet, és már el is libbentem a garázsajtó felé. Bementem, és láss csodát, ott volt a bőröndöm a polcon. Csak egy gond volt, hogy pont a fejem fölött volt, de lusta voltam szólni anyunak, meg könyörgöm, 18 vagyok, csak leszedem. Felágaskodtam, és elkezdtem lehúzni a bőröndöt, de ráléptem egy csavarra, ezért elvesztettem az egyensúlyom, és úgy, ahogy van, magamra rántottam a bőröndöt. Pár pillanat múlva anyu jelent meg az ajtóban.

- Kincsem, jól vagy? Puffanást hallottam…

A röhögéstől alig bírtam elmondani, hogy mi történt és, hogy minden rendben, nem fáj semmim. Felcipeltem a bőröndöm az emeletre, és kezdődhetett a pakolás. Nagy dilemmában voltam, hogy melyik ruháimat vigyem, hisz mindet úgy szeretem, és olyan nehéz választani. Aztán nagy nehezen összepakoltam, csak olyanok maradtak hátra, mint fogkefe, amit ugye még használni szeretnék, töltők, stb… Eközben lassan Cat is felébredt, és whatsupon beszélgettünk, és jól kinevetett, amikor elmeséltem neki a reggeli akciómat. Majd el kellett köszönnöm, mert mennem kellett teríteni az ebédhez.

-Kicsim, ha kész vagy, szólj a többieknek is – szólt ki anyu a konyhából.

- Oki – mosolyogtam, majd leraktam az utolsó poharat is – Apu, kaja – szóltam be a nappaliba, majd felszaladtam. Bekopogtam Annehez, aki már ébren volt, és a gépe előtt ült.

- Szia, szia – köszöntem be – ebéd.

- Jövök! Na és, hogy állsz a pakolással? – kérdezte.

- Öhm... jól. A bőrönd bezárásánál segítesz?

- Számíthatsz rám, mint mindig – nevetett.

- Köszi, na megyek, szólok Adamnek is.

Átmentem bátyushoz, de ő még aludt. Nocsak-nocsak, ki volt még bulizni. Halkan megnyitottam, majd halkan szólítani kezdtem, majd egyre hangosabban.

- Adam! – kiabáltam rá szinte.

- He? Mi az? – pördült egyet az ágyában, és azzal a lendülettel le is esett róla, én meg hangosan elkezdtem nevetni.

- Jesus, ne haragudj! – nevettem még mindig – Nem akartam, hogy leess…

- Ahha, persze, én is ezt mondanám…

- Amúgy ebéd – mosolyogtam.

- Köszi – mosolygott vissza, mire kimentem.

- Mi volt ez a puffanás? – kérdezte Anne, miközben elindultunk le.

- Adam és a padló meghitt találkozása – nevettem el újra magam. Mindenki leült a helyére, és mire anya tálalt, már Adamnek is sikerült leérnie. Ebéd után segítettünk Anne-el gyorsan elpakolni, majd felmentem hajat mosni, és fogat mostam. Mikor visszamentem, a szobámban Jake ült, az ágyamon.

- Jake! – örültem meg – korán jöttél, csak ötre megyünk Catért…

- Nem gondolod, hogy beérem egy „diszkrét csók a barátnő előtt” -féle búcsúzkodással…

- Hát mégis szeretsz – tettem a szívemre a kezem, és rájátszottam.

- Nagyon jól csinálod… Esetleg, ha nem tudnád, mi legyél, ha nagy leszel, ajánlom a színészkedést.

- Hmmm… Nem is rossz ötlet… Majd megfontolom – kacsintottam, és leültem az ölébe – Na, és te mit fogsz csinálni a nyáron, míg nem leszek?

- Hát haverokkal lógok, edzek és anyuék is rávettek, hogy menjek velük nyaralni, amihez semmi kedvem, de had örüljenek…

- És hova visznek?

- Spanyolország a cél, gondolom, hogy gyakoroljam a nyelvet, ami nem rossz, de egyedül… Hát, na mindegy.

- Bocsi… - biggyesztettem le a szám.

- Jaj ugyan, nem a te hibád! Igaz, rettenetesen fogsz hiányozni, de kibírom, ha arra gondolok, hogy te jól érzed magad Cattel.

- Imádlak! – karoltam át a nyakát, majd megcsókoltam.

- Tudom.

- Ja bocs – nevettem.

- Na, és összecsomagoltál már mindent?

- Azt hiszem, igen. Már csak Anne-el be kell csuknunk. Tudod, hagyomány…

- Figyelj, kicsim…

- Hmm?

- Nagyon vigyázzatok magatokra kérlek! tudom, hogy Cat nagyon jól bunyózik, de ezen a nyáron inkább próbáljátok a konfliktuselkerülést, ergo nyelje le, ha olyat mondanak, ami neki nem tetszik…

- Tudom, tudom… Majd beszélek vele, de azért megsúgom, hogy engem kicsit megnyugtat, hogy ő lesz velem, mert tudom, ha nagyobb gond lenne, ami nem lesz!!!, akkor ő nem adja fel, és szétveri mindenki pofáját… - nevettem a végén.

- Ja, mondjuk előny, hogy nem látszik nagyon rajta, hogy milyen erő lakozik benne, és amilyen gyűrűket szokott hordani, azokkal tökéletes sérüléseket lehet okozni… - nevetett ő is.

- Milyen igaz!

- Na, de elég is ebből! Reméljük, nem lesz szükség a gyűrűkre, és nagyon jól fogjátok érezni magatokat!

- Én is, és úgy várom! Juj, nem is mondtam…

- Akkor most mond!

- Én is erre gondoltam – kacsintottam - Képzeld, a szüleink vettek nekünk háromnapos jegyet a fesztiválra, így az arra szánt pénzt másra tudjuk költeni. Nagyon jó lesz!

- Na, ez tök jó. Mondjuk a telefonszámlára… A telefonsex nem olcsó mulatság kontinenseken át…

- Perverz! De hülye vagy… - nevettem.

Még kicsit beszélgettünk, majd eljött az idő, hogy véglegesen bezárjam a bőröndöm.

- Oké, fogat mostam, fogkefémet elraktam, iPod a táskámban, telefon megvan, pénztárca, útlevél, lent rakok el kólát a táskámba - soroltam a legfontosabb dolgokat.

- Busszal mentek? – kérdezte Jake.

- Ahham…

- És most vesztek jegyet, vagy…

- Basszus – csaptam a homlokomra – a jegyek! Mi lenne velem nélküled…

- Nem mennétek sehova – mosolyodott el. Gyorsan a jegyeket is elraktam, majd át mentem Annehez, hogy segítsen a bőrönddel.

- Na, hogy csináljuk? Most te ülsz rá, vagy én? – kérdezte Anne.

- Tudod, hogy mindig a másikéra ülünk…

- Ja igen, akkor – huppant a bőrönd tetejére – kezdhetjük - Jake végignevette az egész műveletet, ahogy mi becsuktuk azt a szegény bőröndöt. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy milyen bunkó, hogy kiröhög, de nem segít, el kell mondanom, hogy megkérdezte, csak mi rávágtuk, hogy „NEM!”. Testvéri hagyomány, na.

- Viszont tiéd lehet a megtiszteltetés, hogy leviheted a kocsiba – mosolyogtam rá.

- Oh… hát ez igazán megtisztelő – próbált színészkedni.

- Ezt hagyd rám, szívem.

- Szerintem is, na, akkor én leviszem, aztán búcsúzkodj és menjünk, mert lekésitek a buszt.

- Oki – ugrottam egyet, majd felkaptam a táskám, és átlibbentem Adamhez. – Adaaaam – szólítottam halkan.

- Igen?

- Megyek, és gondoltam elköszönök…

- Jól gondoltad! Gyere ide, törpicsek – tárta szét a karját, és jó szorosan megölelt – nagyon vigyázzatok egymásra!

- Úgy lesz!

- Ja, és még valami – jutott eszébe valami és kinyitotta a fiókját, és egy borítékot vett elő – Most jól figyelj! Van benne egy lista, amiknek nagyon örülnék, ha  tudnál hozni nekem, és rá pénz…

- Ahha, szóval postaszolgálat… - lombozódtam le.

- Befejezhetem?

- Persze.

- A lista elválasztja a nekem való cuccokra szánt pénzt a neked szánt pénztől…

- Mi?

- Ugyan, nem gondoltad, hogy összvissz egy kínos vacsi élménnyel elengedlek?

- Köszönöm!! – öleltem meg.

- Nincs mit! Na menj, a többiektől is búcsúzz el.

- Jól van megyek már. – mondtam, és átmentem Annehez.

- Megvan! – mondta, amikor beléptem.

- Mi?

- Ööö… Adamnél voltál?

- Igen…

- Akkor oké, a saját borítékom van meg – mosolyodott el.

- Listával és pénzzel? – nevettem fel.

- Pontosan!

- Istenem, de cukik vagytok – öleltem meg szorosan őt is.

- Szinte bejárjátok a világot… Nem gondolod, hogy hagyunk elmenni zsebpénz nélkül?

- És lista nélkül…

- Igen… De hát, ha fordítva lenne, te is írtál volna.

- Igaz. Jaj, nagyon fogtok hiányozni!!

- Te is nekünk, hugi! – öleltük meg egymást.

- Na, de megyek, mert anyuék nehezebb esetek…

- Persze, menj csak – nevetett  Anne. Így már szaladtam is lefelé, hogy anyuéktól is elköszönjek.

- És mindig jól zárjátok be a lakást, és a táskátokra nagyon vigyázzatok, és a strandon kenjétek be magatokat, egyetek gyümölcsöt  és igyatok sokat!! – sorolta volna anyu a millió tanácsát.

- Oké anyu, szerintem megleszünk…

- És persze, hívjatok minimum egyszer egy héten, de azért a kettő sem sok… - szállt be apu is.

- Anyu, apu 18 évesek múltunk, szerintem ezekkel tisztában vagyunk, de azért köszi, csak mennem kell, nehogy lekéssük a buszt – öleltem meg őket is. – Aztán augusztusban jövök haza a sok mosatlannal – nevettem.

- Alig várom, kincsem – mondta anyu. Jake már a ház előtt állt, és a kocsinak támaszkodva várt. Az egész család kijött a ház elé, és ott nézték végig, ahogy beszállok a kocsiba, és elindulunk Catért.

- Jó utat! – kiabálták és integettek, nekem meg kicsordult azért egy könnycsepp a szememből, de gyorsan le is töröltem.

*~ Cat ~*

Sophieval abban egyeztünk meg, hogy ötre jönnek értem Jake-kel - gondolom, barátja ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigyen ki minket a buszpályaudvarra -, így tizenegykor komótosan felkeltem, megreggeliztem és hasonlók, majd miután felöltöztem, felrángattam a pincéből a legnagyobb bőröndünket, és elkezdtem pakolgatni. Először a fogmosó- és fürdőcuccomat tettem be, mivel azok minden utazásra létszükségesek, és nem egy olyan alkalom volt, hogy elfelejtettem őket bepakolni, így, mivel életemben először megyek úgy nyaralni a családom nélkül, hogy nem edző- vagy iskolai táborba készülök, ezekkel kezdtem. Ezután a fehérneműket süllyesztettem el az egyik belső zsebben, a fürdőruháimmal egyetemben (mert mégsem billeghetek három hónapig egyfajta bikiniben), majd jöttek azok a ruhák, amik a kedvenceim közé tartoznak, és a hozzájuk való kiegészítők. Ez a bőröndöm negyedét már el is foglalta.

   - Az azért gáz lesz, ha nem fogok beleférni… - motyogtam magamban, és kipakoltam az összes cuccot, hogy kisebbekre hajtogassam őket, és újra betettem őket a táskába. Éppen az egyik kedvenc sortomat hajtogattam negyedébe, amikor anyu benyitott:

   - Hogy haladsz, kicsim? - mosolygott rám.

   - Öhm… éppen igyekszem úgy pakolni, hogy minden elférjen - néztem rá egy pillanatra, miközben besüllyesztettem a forrónacit két felső közé.

   - Ne felejts el meleg ruhákat is bepakolni.

   - Anyuu, tombol a nyáááár! - nyavalyogtam, de ő csak megrázta a fejét.

   - Nem érdekel, legalább egy hosszú nadrágot, egy vastag és egy vékonyabb pulcsit látni akarok a bőröndödben az esernyőd mellett. Lehet, hogy „tombol a nyár” és tizennyolc éves vagy, de ez nem jelenti azt, hogy például Londonban nem lesz baromi hideg, vagy ne adj’ Isten, Párizsban. Sőt, a tengerparton is előfordulhatnak nagyobb esőzések, és… - kezdte a fejmosást, mire felálltam, és szorosan megöleltem.

   - Jóóó, tudooom - motyogtam a vállába.

   - Csak hagyjalak már, igaz? - simított végig a hajamon. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

   - Hát, nem sértődnék meg - emeltem rá a jól bevált bociszemeimet, mire a plafonra tekintett.

   - Javíthatatlan vagy - sóhajtott erősen rájátszva a szerepére - fél óra múlva ebéd, addig azért függeszd majd fel a pakolást - csukta be maga mögött az ajtót.

   - Okééé! - kiáltotta utána, majd átvetődtem a franciaágyamon, és megnéztem az iPhone-omon, hogy Sophie fent van-e What’s Upon. Elérhetőt mutatott, így ráírtam:

   - Na, hogy haladsz?:D - beletelt egy kis időbe, de válaszolt:

   - Magamra ejtettem a bőröndötL

   - Mi van? XDXD

   - Jó, tényleg, röhögjél ki te is! >< nem elég, h tegnap Adamék elmesélték JAKE ELŐTT, amikor nyaraláson lezúgtam az ágyról, meg, hogy karácsonykor monoklim volt egy hasonló manőverem miatt.............

   - Elmondták? komoly? :Oxd

   - Na, menjél a tudod, hova!:D nagyon gáz volt… ott égettek.

   - Hát, még mindig jobb, mintha a pincér énekelt volna neked - emlékeztettem a nővére érettségi ünnepségére.

   - Igen, ebben lehet, hogy van valami…:D

  - :D Amúgy jól vagy azért? nincs törött csontod meg semmi, ugye?:OO

  - Úgy ismersz engem, aki el tudja törni a csontját?:D mondom; LEFEJELTEM AZ ÁGYAMAT, és csak monoklim lett!!:D

  - Jójó, csak kérdeztem, hogy pakoljak-e tovább. xd

  - IGEN._.

   - Catty, ebéd - nyitott be apu - drágám, mit csinálsz? - kérdezte, mikor meglátott az ágyon terpeszkedni.

   - Sophieval beszéltem What’s upon - feleltem, mikor elköszöntem barátnőmtől, és kiindultam a szobámból.

   - De hát ötkor látjátok egymást - értetlenkedett.

   - Az részletkérdés - legyintettem vigyorogva.

   - Hát, jó - vonta meg a vállát.

   - Mi az ebéd?

   - Rendeltünk pizzát. Ilyen melegben nem fogok főzni - csóválta meg a fejét, mire nevetve átöleltem - nagyon vigyázzatok majd egymásra, jó? - ölelt vissza.

   - Sophie biztonságával kapcsolatban nem ígérhetek semmit - kezdtem el röhögni, ahogy leültünk az asztalhoz.

   - Cat! - méltatlankodott anyu.

   - De hát magára ejtette a bőröndöt! - magyaráztam, továbbra is nevetve. Vizuális típus vagyok (egy rendezőnek ez elengedhetetlen képesség), így elég könnyedén el tudtam képzelni a jelenetet - amúgy meg ha a buszúton még nem is, de holnap ő is tuti röhög majd magán - tártam szét a kezeimet, ahogy Oliver elém dobott egy szelet pizzát - kösz.

   Ebéd után segítettem elmosogatni - ha már egész nyárra elhúzok innét, legalább az utolsó óráimban legyek hasznos itthon -, majd visszatértem a pakoláshoz. Anyu kedvéért betettem egy-két melegebb cuccot meg az esernyőmet is, majd kezdőthetett a szortírozás; mi az, amire szükségem lesz a táskámban, és mi az, ami mehet a bőröndbe. A laptopomat, természetesen a saját táskájába tettem bele, és előre imádkoztam, hogy ne hagyjam fent a buszon, amikor Londonba érünk. Az iPhone-om meg az iPodom pedig alap, hogy a válltáskámba kerültek, a töltőikkel együtt, a fülhallgatóelosztóval egyetemben, hogy Sophieval együtt tudjunk majd zenét hallgatni.

Ezután jött a másik nehéz kérdés; ruhák közül mit hagyjak itthon, és mit vigyek magammal. Szívem szerint az egész szekrényemet bepakoltam volna, de csak nyaralni megyek, nem elköltözöm. Mivel anyu beleültette a bogarat a fülembe, betettem a koptatott farmerem mellé a kék hosszúgatyámat is, egy melegebb pizsamát, a kedvenc szabadidőgatyáimat - azért hotelekben is szeretném kényelmesen érezni magam -, és a táskámba is begyömöszöltem az egyik vastagabb anyagú ingemet, hogy ha netalántán hideg lenne a buszon, magamra tudjam teríteni… vagy egyáltalán fel tudjam venni. A bőrönd belső zsebébe betettem még azt a kék, virágos legyezőt is, amit Sophietól kaptam tizedik nyarán, mikor Olaszban járt, és mivel erről eszembe jutott az az emlék, amikor először voltunk együtt strandolni, átrohantam a fürdőbe, hogy kivegyem a naptejet és a napozás utáni krémet a szekrényből.

   - Hé, ne ronts rám! - rántotta maga elé Oliver a törülközőt. Na, igen… annyira siettem, hogy elfelejtettem kopogni.

   - Jézusom! - kaptam a szemem elé a kezem - bocs, csak a napozási krémek kellenek - mondtam, ahogy visszahúzódtam a résnyire nyitott ajtó mögé. Bátyám kikapta őket a szekrényből, és a kezembe nyomta - kösz. És bocsi még egyszer.

   - Nem ügy… - motyogta, majd behúzta előttem az ajtót. Nagy sóhajjal visszacaplattam a szobámba, és folytattam a pakolást. Miután úgy ítéltem meg, hogy mindent beraktam, amire csak szükségem lehet, lementem inni valamit a konyhába.

   - Kicsim, szeretném, ha betennél még egy-két gyógyszert, ki tudja, lehet, hogy allergiás vagy valami melgebb éghajlatot kedvelő növényre, vagy ha belázasodsz vagy bármi, legyen nálad már jól bevált dolog - nyomott anyu a kezembe vagy hét különböző gyógyszeres dobozt.

   - Köszi - mosolyogtam kicsit értetlenül, majd a szobámba bevágtam őket a bőröndbe - na, lássuk: ruhák, fehérnemű, krémek…, gyógyszer, laptop - kezdtem el sorolni, ami csak eszembe jutott - zokni… zokni. Zokni még nincs bent - feltéptem a fiókomat, és bedobáltam találomra összegyűjtött zoknikat… amiről eszembe jutott, hogy a cipőkről teljes mértékben megfeledkeztem. Gyorsan előkotortam a papucsomat és a kedvenc sportcipőmet, és rádobtam a bőröndben lévő ruhakupacra, majd a lábamra húztam a sarumat. Ezután már csak annyi dolgom volt, hogy lezárjam a csomag tetejét. Sehogysem akart összejönni, a cipzárt meg nem akartam elszakítani, így kétségbeesésemben ráültem a bőröndre. Úgy sikerült becsuknom, és mikor felálltam, rimánkodtam, hogy ne kezdjen el kiengedni a cipzár. Nem engedett ki, de azért biztos, ami biztos, kinyitottam a bővítőt. A bőröndöm tetejére feltettem a laptoptáskámat, amibe még gyorsan betettem a töltőt - azért gáz lett volna, hogy ha arról teljesen megfeledkezem -, majd megnéztem a telómon, hogy mennyi az idő. Fél öt. Tehát Sophiék nagyjából most indultak el.

   - Levigyem a bőröndöd? - dugta ki a fejét Oliver a szobaajtaján (hál’ Istennek már teljesen felöltözve).

   - Azért ennyire látványosan ne akard kitenni a szűröm - vigyorogtam rá - már csak fél óráig kell elviselned, nyugi.

   - Hülye - nevetett halkan. A csomagomhoz lépett, és lassan levitte a lépcsőn, míg én mögötte lépkedtem - parancsolj - tette le a táskámat a bejárati ajtóhoz közel.

   - Kösz.

   - Vigyázz majd magadra, rendben? És ha bármi gáz van, ne anyuékat hívd, hanem engem - kötötte a lelkemre.

   - Jó.

   - Tök mindegy, mi miatt. Akár beteg vagy, vagy eltört valamid, vagy összeakadtál egy vadbarommal… - sorolta a lehetőségeket.

   - Oliver! - szakítottam félbe - értem. És köszönöm - öleltem meg szorosan, amit rögtön viszonzott. Eddig nem is tudtam, hogy ennyire fog hiányozni a bátyám. Persze, Skype-on minden nap tudunk majd beszélni, ha úgy akarjuk, de hát akkor is.

   - Máris mész? - jelent meg apa a nappaliban, anyu kíséretében.

   - Nem, még kb. negyed óra - pillantottam az órámra.

   - És mindened megvan? Semmit nem felejtettél el? - kérdezte anyu.

   - Ne… ó, hogy rohadnék ketté! - sprinteltem fel a lépcsőn.

   - Cat, megjöttek Sophiék! - szólt utánam anyu, mikor már a szobámba voltam, és felkaptam a Primavera-jegyemet az aztalomról.

   - Megyeek! - kiáltottam vissza, és már rohantam is lefele az emeletről - csak a legfontosabbat felejtettem el - mutattam fel a jegyet, és gyorsan beraktam a válltáskám cipzáros belső zsebébe. Ott biztos nem fogok kutakodni, nem is tudják onnan kilopni, így biztos meglesz - azt hiszem, mostmár minden megvan.

   - Mikor értek Londonba? - kérdezte apa.

   - Hát, a busz fél hatkor indul… olyan… kilenc-fél tíz körül? De majd hívom Olivert, hogy megérkeztünk - feleltem. Anyuék kikísértek a kocsiig, ami mellett Sophie már teljesen felspanolva ugrándozott Jake mellett.

   - Sziaaaaa! - ugrott a nyakamba.

   - Megyünk, Sophie, megyünk! - örültem vele.

   - Tudom! Tele van a táskám kólával! - tette hozzá.

   - De hát majd kint is tudsz venni, nem? - értetlenkedtem.

   - Igen, ez csak Londonig tart ki - vonta meg a vállát, mire felnevettem.

   - Te tiszta hülye vagy!

Elbúcsúztunk anyuéktól, majd kocsiba ültünk - Sophie visszaült Jake mellé, az anyósülésre, én meg mögötte foglaltam helyet -, és elindultunk a pályaudvar felé. A kocsiút alatt rengeteget beszélgettünk az egész nyárról, és kifaggattam Jake-et is - Sophie már előbb megtette -, hogy ő mit fog csinálni ebben a három hónapban. Mire mindent átbeszéltünk, már ki is értünk a pályaudvarra. Jake segített nekünk felpakolni a buszra, amíg Sophie előásta a jegyeinket a táskájából.

   - Na, megvagyunk - igazította meg a felsőjét haverom, miután végzett a pakolással.

   - Nagyon fogsz hiányozni! - ölelte meg szorosan barátját Sophie.

   - Te is nekem - nyomott egy csókot Jake barátnője ajkára.

   - És én? - tártam szét a karom - én nem hiányzok senkinek? Brüühüühüü, megyek a sarokba - imitáltam a sírást.

   - Jaj, hát gyere! - csapta ki két oldalra a kezeit Jake, és „drámaian” a nyakába borultam - hiányozni fogsz, mókuska! - tette hozzá.

   - Te is nekem, hegyomlás! - simítottam végig mohawk haján, mire Sophie elkezdett röhögni.

   - Tiszta hülyék vagytok.

   - Tudjuk - vágtuk rá egyszerre. Még egyszer elbúcsúztunk Jake-től, majd felszálltunk a buszra.

Kezdődhet a nyaralás.